Keddi apróságok

Ma elindultam könyvtárba, nem tudtam melyik városban fogok kikötni. A sachsenheimi könyvtárat ismertem, ami lakásunkhoz legközelebb, 7 kilométerre esik, nem túl kecsegtető. Elmentem a vonatállomásra, mert a vonatállomás izgalmas hely. Persze, amikor kimondom vagy leírom ezt a szót, akkor nekem a kolozsvári ugrik be, az a vonatállomás prototípusa számomra, most nem megyek bele, hogy miért is, röviden nem tudnám elmondani. Egy kis német nyelvlecke gyanánt is, elkezdtem olvasni a mindenféle információs plakátokat, amiből egyébként nincs sok, négy vagy öt, tehát egészen áttekinthetőek, és megjött a kedvem, hogy menjek egyet ezekkel a járművekkel. Felszállásra csábított az, hogy biciklivel együtt felszállhatok, ráadásul a bicikli szállítása ingyenes, kivéve a reggeli csúcsforgalmat (6-tól fél 8-ig), és az is, hogy tízpercenként jönnek a vonatok, noha egy vidéki kisvárosról van szó, és egy hatperces utazás után már egy másik, nagyobb városban vagyok, Bietigheimban, és egy új, minden bizonnyal felszereltebb könyvtárban csemegézhetek.

Nem fogok mindent leírni, pontosabban most semmit a könyvtárról, hanem a hazautazásomról. Egy kisebb állomáson szálltam fel a vonatra, tehát nem a központiban, sötét volt mire odaértem, magasan áll, kivilágítva, impozánsan, alatta egy forgalmas autóút. A többszakaszos lépcső mellett pedig körbe-körbe fut egy enyhén emelkedő korlátokkal közrefogott út (talán pontosabb lenne a műösvény kifejezés). Először azt hittem direkt a bicikliseknek készítették, annál is inkább, hogy alatta fedett bicikliparkoló, aztán leesett, hogy nem, ez a mozgássérülteknek épült, ráadásul úgy épült, hogy egészen használható is (milyen furcsa is ez!). Egy óriási építmény, de biciklizni is ideális, és jól is mutat, egészen tetszetős, legalábbis így az esti megvilágításban.

Aztán Sachsenheimban a vonatról átültem egy autóbuszra, mert nem volt már kedvem hazabiziklizni. A villanyok az utastérben felkapcsolva maradtak, kényelmesen lehetett olvasni. Mindjárt az első megállónál feltűnt, hogy az utasok ültükben is jelezhetik leszállási szándékukat, a kis piros gombokat az ülések mellé vezették. Apró, pontos figyelmességek.

Csakogás

Semmi bizonyosság, sejtelmeim vannak csupán, hogy mik kerülnek  majd a blogra. Elöljáróban csak annyit hogy három hónappal ezelőtt átköltöztem Németországba feleségemmel és három kisgyerekemmel együtt, szóval nem csak úgy panyókára vetett felöltővel, nem egy rövidre szabott kalandképpen, nincs ösztöndíj, nincs befogadó akadémiai közeg, csak egy bizonytalan és szivatós munkahely, csirkefarm, de most erről ennyit. No és ez az átköltözés nagyobb változás mint gondoltam volna vagy amire fel tudtam volna készülni, egy nagy történet fuvallatát érzem, és megpróbálok valamit, töredékeket megfogalmazni belőle, de más történetekből is akár, alkalomadtán. Szóval semmi mission statement, csak egy egy rövidke beköszönés.