Kimegyek a tengerpartra,
sétálok a tenger mellett, eszembe sem jut
levetkőzni, fürödni,
inkább összehúzom a kabátot, megigazítom a sapkát, el ne repítse a szél,
felhők gyülekeznek, oszolnak,
gyülekeznek, nem is tudni,
a víz jár egyenletesen, ki a
partra, aztán vissza,
s amikor előttem kifelé hömpölyög, mögöttem már épp visszafordult
Tenger, nem hívogat fürödni,
zöldes víz, kint maradok,
figyelem,
Nem,
ő figyel,
Kiteszem magam annak, hogy a tenger figyeljen
Szeműgyre vegyen,
A vízálló kabátom, a vékony sapkámat
Alatta a koponyát, néhány órával ezelőtt még oly vadul lüktetett
Most a tenger veszi át ezt a lüktetést,
Kölcsönkéri, átalakítja,
Figyel a tenger,
Ahogy tompa léptekkel taposom a homokat
ahogy rést vágok a szél falaiba,
Örülök, hogy nem ragad fel
s visz magával mint levelet, növényt,
Engedi, hogy lépkedjek
az árnyéktalan napsütésben, a
homokszemcsék között
A sirányok és a felhők alatt,
Taposom a nyirkos homokot
minden lépésemnél kagylóházak roppannak,
a homok a homokkal s a vízzel sustorog
de nem értem
ez nem az én nyelvem
térdre ereszkedem
és figyelem,
egyetlen kagylóházdarab átalakítja a homokmezőt
mögötte mindjárt kis domb képződik,
kagylóházdarab,
egy visszavonuló hullám szúrta fel
jelként, hogy itt jártam, visszajövök, várj meg
s e jel körül rendezgeti a szél a homokot,
ami most homok
Egykor kő volt, a kő egykor idegen
égitestek törmeléke
S az égitestek is valami hatalmasabb törmeléke
