Kert

a szél fújja, rendezgeti a lehullt leveleket
a fű még zöld, de levelek rajta
mennyi szín
eltűnt belőlük a zöld
s ők tiltakozásul citromsárgák lettek
meg narancssárgák, rozsdásak, fáradt barna

cián, magenta, fekete

az ágak is tiltakoznak
s összekuszálják az ég egynemű kékjét
őrült rajzokat terítenek elé

Parti homok

 
Kimegyek a tengerpartra, 

sétálok a tenger mellett, eszembe sem jut levetkőzni, fürödni,
inkább összehúzom a kabátot, megigazítom a sapkát, el ne repítse a szél,

felhők gyülekeznek, oszolnak, gyülekeznek, nem is tudni,
a víz jár egyenletesen, ki a partra, aztán vissza,

s amikor előttem kifelé hömpölyög, mögöttem már épp visszafordult
 
Tenger, nem hívogat fürödni,
zöldes víz, kint maradok,
figyelem,
Nem, 

ő figyel,
Kiteszem magam annak, hogy a tenger figyeljen
Szeműgyre vegyen,
A vízálló kabátom, a vékony sapkámat
Alatta a koponyát, néhány órával ezelőtt még oly vadul lüktetett
Most a tenger veszi át ezt a lüktetést,
Kölcsönkéri, átalakítja,

Figyel a tenger,
Ahogy tompa léptekkel taposom a homokat
ahogy rést vágok a szél falaiba,
Örülök, hogy nem ragad fel

s visz magával mint levelet, növényt,

Engedi, hogy lépkedjek
az árnyéktalan napsütésben, a homokszemcsék között
A sirányok és a felhők alatt,

Taposom a nyirkos homokot

minden lépésemnél kagylóházak roppannak,

a homok a homokkal s a vízzel sustorog

de nem értem

ez nem az én nyelvem

térdre ereszkedem

és figyelem,
egyetlen kagylóházdarab átalakítja a homokmezőt
mögötte mindjárt kis domb képződik, 

kagylóházdarab,

egy visszavonuló hullám szúrta fel

jelként, hogy itt jártam, visszajövök, várj meg

s e jel körül rendezgeti a szél a homokot,

ami most  homok
Egykor kő volt, a kő egykor idegen égitestek törmeléke
S az égitestek is valami hatalmasabb törmeléke

visszaút

két hete voltam a tengernél
azóta sem tudtam visszajönni
könyveket olvasok a tengerről
képeket nézegetek
itt van az almafa a kert közepén

már alig van rajta levél
körülötte fű még zöld a lépcső 3 fok

az ajtó
az ajtón innen a fotel
ölemben a laptop
a laptop alatt a pizsama a lábam
benne a csont s a csonton az izmok
közte a vérerek az idegek
gyere vissza
gyerek haza
mondom magamnak

Hamlet királyfi

nem írtam verset
dehát fogat sem mostam
olvastam túl sokat
elfogyott az erőm

Harcaim

 
A vadak bejárnak a kertbe este
A csigák beragadnak a kávézaccba
Amit az ágyásra szórtam hajnalban
Mit tehetnék délben
Elindítom a porszívó robotot
S ő elpusztítja ami amúgy engem pusztítana

Csokor virág

a feleségem mondja
egy hete itt a nappaliban ez a csokor virág
csak most látom meg és most sem látom
hogy a mezei virágok közé egy vásárolt rózsát tűzött
mezeit a művivel spontánt a tervezettel
egy hete volt a fodrásznál
hatszor feküdtem mellé
este megmosom a fogam
reggel kávét főzök
délben már nem vagyok itthon
este is íme ritkán érek haza

Sosztakovics Zongorakvintett

  

Vonósnégyes plusz egy zongora, nem gyakori kombináció, pedig őrületes gazdagságot kínál, gondoljunk csak a vonósnégyes komplex világára, amihez még hozzáadunk egy zongorát.

Hangerő szempontjából közelállóak és mindvégig megőrzik autonóm mivoltukat, egyik hangszer sem válik uralkodóvá, legalábbis ezt látjuk Sosztakovicsnál, és ez egy fontos szempont: az ötös felállás megőrzi azt a modern zenei vivmányt, amit a vonósnégyes jellemvonásaként ismerünk, a hangszerek egyenértéküek, bárki játszhat szólót és bárki bárkivel párt alkothat.

Egy korai remekmű. A zeneszerző fiatal, de már jelentős múlttal rendelkezik. Ezzel a szerzeményével, amelynek bemutatóján zongoristaként is fellépett, színre tör, elismeri a szakma, a kommunista sajtó is, és ez valamelyes nyugalmat ad neki a sztálinizmus sötétségében.

A zeneszerző saját bevallása szerint is, Bach mintáját követi a szerkezet felépítésében, ez tükröződik a tételek megjelölésénél is.

A szerzemény szembetűnő sajátossága: kiegyensúlyozott, nyugodt. Magabiztosan és alapossággal bontja ki a témáit. Miközben, ugye, egy nagyon erős mezőt kell uralma alatt tartson: zongora és vonósnégyes, évszázadnyi zeneirodalom kíván hanghoz jutni.

Az első rész két zenei témát mutat be és azokkal dolgozik. Ráadásul két tételen keresztül. Ezt követi egy zabolátlan harmadik téma, a scherzo. Utána újra nyugodtan kezd el zenélni és újra két tételen keresztül bontogatja motívumait.

Bár mindvégig egy pontos, árnyalt és gazdag hangzás jellemzi a zeneművet, két tételt mégis szeretnék kiemelni, mint csúcsot, a második, lassú tételt és és a negyediket, a largo tételt. Ehhez hasonló erősségű és elkápráztató zene mégiscsak ritka ünnep: e remekmű épületének két csúcsíve.

A második tétel egy törékeny, halk zenélés, nem bizonytalan, inkább óvatos és belsőségességet áraszt. Meghúzódik a nagy zenei ívek árnyékában, de közben egészen pontos, teljes, új összecsengések, szép dallamok alkotják.

A negyedik tétel onnan folytatja, ahol a második abbahagyta de jelentős változtatásokkal, miközben közbeékelődött egy egészen más hangvételű harmadik tétel. De a negyedik tétel vezetéséből már eltűnnek a kérdések, ami a másodikban még oly gyakori. Eltűnik a párbeszéd jelleg, inkább egyfajta vallomást hallunk. A hangszerek együtthangzanak, különböző felállásban. A tétel hangvétele az első futamok alatt szomorú, melankólikus, de nem panaszos. Aztán a vége felé megjelenik az elfogadás, egyfajta visszafotott derű.

Amint már említettem a bemutató, ahol maga a zeneszerző játszott a zongorán, egyértelmű pozitív kritikát kapott. A zeneszerző kolléga, Prokofjev, azonban mégis bizonyos pontokon elmarasztalta. Például azt rótta fel Sosztakovicsnak, hogy nem kockáztat és hogy minden olyan kiszámított a darabban, aholott mégiscsak egy fiatal zeneszerző művéről van szó. Prokofjev felrótta Sosztakovicsnak, más kritikusok pedig éppen ezt méltatták, hogy olyan pontos, kiegyensúlyozott és méltó a bachi modellhez.