Vonósnégyes plusz egy zongora, nem gyakori kombináció, pedig őrületes gazdagságot kínál, gondoljunk csak a vonósnégyes komplex világára, amihez még hozzáadunk egy zongorát.
Hangerő szempontjából közelállóak és mindvégig megőrzik autonóm mivoltukat, egyik hangszer sem válik uralkodóvá, legalábbis ezt látjuk Sosztakovicsnál, és ez egy fontos szempont: az ötös felállás megőrzi azt a modern zenei vivmányt, amit a vonósnégyes jellemvonásaként ismerünk, a hangszerek egyenértéküek, bárki játszhat szólót és bárki bárkivel párt alkothat.
Egy korai remekmű. A zeneszerző fiatal, de már jelentős múlttal rendelkezik. Ezzel a szerzeményével, amelynek bemutatóján zongoristaként is fellépett, színre tör, elismeri a szakma, a kommunista sajtó is, és ez valamelyes nyugalmat ad neki a sztálinizmus sötétségében.
A zeneszerző saját bevallása szerint is, Bach mintáját követi a szerkezet felépítésében, ez tükröződik a tételek megjelölésénél is.
A szerzemény szembetűnő sajátossága: kiegyensúlyozott, nyugodt. Magabiztosan és alapossággal bontja ki a témáit. Miközben, ugye, egy nagyon erős mezőt kell uralma alatt tartson: zongora és vonósnégyes, évszázadnyi zeneirodalom kíván hanghoz jutni.
Az első rész két zenei témát mutat be és azokkal dolgozik. Ráadásul két tételen keresztül. Ezt követi egy zabolátlan harmadik téma, a scherzo. Utána újra nyugodtan kezd el zenélni és újra két tételen keresztül bontogatja motívumait.
Bár mindvégig egy pontos, árnyalt és gazdag hangzás jellemzi a zeneművet, két tételt mégis szeretnék kiemelni, mint csúcsot, a második, lassú tételt és és a negyediket, a largo tételt. Ehhez hasonló erősségű és elkápráztató zene mégiscsak ritka ünnep: e remekmű épületének két csúcsíve.
A második tétel egy törékeny, halk zenélés, nem bizonytalan, inkább óvatos és belsőségességet áraszt. Meghúzódik a nagy zenei ívek árnyékában, de közben egészen pontos, teljes, új összecsengések, szép dallamok alkotják.
A negyedik tétel onnan folytatja, ahol a második abbahagyta de jelentős változtatásokkal, miközben közbeékelődött egy egészen más hangvételű harmadik tétel. De a negyedik tétel vezetéséből már eltűnnek a kérdések, ami a másodikban még oly gyakori. Eltűnik a párbeszéd jelleg, inkább egyfajta vallomást hallunk. A hangszerek együtthangzanak, különböző felállásban. A tétel hangvétele az első futamok alatt szomorú, melankólikus, de nem panaszos. Aztán a vége felé megjelenik az elfogadás, egyfajta visszafotott derű.
Amint már említettem a bemutató, ahol maga a zeneszerző játszott a zongorán, egyértelmű pozitív kritikát kapott. A zeneszerző kolléga, Prokofjev, azonban mégis bizonyos pontokon elmarasztalta. Például azt rótta fel Sosztakovicsnak, hogy nem kockáztat és hogy minden olyan kiszámított a darabban, aholott mégiscsak egy fiatal zeneszerző művéről van szó. Prokofjev felrótta Sosztakovicsnak, más kritikusok pedig éppen ezt méltatták, hogy olyan pontos, kiegyensúlyozott és méltó a bachi modellhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése