Kenyércédulák 2

Kedd (68. old.)

Fekete antenna hajlik hátul a nyakamba,
kis népek riadalmát közvetíti szabályosan,
rejtjelezve - gépszalonna, malomhiba.
Nem mozdulhatok el, inkább rakjanak körül
fridzsiderrel, páncélszekrénnyel, liftaknával,
mint egy óriási, élére állított leporelló,
melynek az eleje és a vége összeér.

Aztán majd átváltom a helyet valami teljesen másra,
de ami hasonlóképp csak a képzeletben létezik,
és csak a kiáltást vagy növekedést lehetne  a kezemhez
visszafejteni. Azt kellene dugdosnom a szeretteim elől.

Mert lisztes lett a nadrágom. Talán valahol
zsákban futottam vagy lisztes emberekkel kerültem
kapcsolatba, behívtak, mutassam, kirántották
a hónom alól, nem adták vissza azóta se.
Úgyhogy malommal én nem foglalkozom,
vagy iparvágánnyal, felőlem azt is felverheti a dudva
és a sztaniol, de akkor mit akarnak, és hogyan?

Minden kis megállást, szolgálati szünetet,
az indulás kezdetét, amikor még üres labda a későbbi
sérelem, a megérkezés végét, amikor egy növényi
pillanatra mindegy, és ehhez hasonlókat,
amelyekből egy egész oldalsó világ képes összeállni,
vagy akár több is, kitölteni valakivel, lábával,
szájával, ha kell, és rögtön döntse el.

Gépszalonna, malomhiba - itt akadok el először az olvasásban, mik ezek, kérdem magamtól, ráadásul a szövegkörnyezetből is kilógnak, nyelvtanilag sincsenek belefoglalva a mondatba. A gépszalonna biztosan nem létezik, egyéni szóösszetétel talán a gépsonka mintájára. A malomhiba létezik, de egészen "friss" egy versben, felidézi bennem a Kenyércédulákban leírt baleseteket, talán az egyik kötődik a malomhoz.
A fentebbiekben felvillantott fantáziavilág jegyében folytatódik a következő mondat is, az abszurd légkört erősíti, ahogyan egymás mellé helyezi a felsorolásban szereplő három tárgyat: fridzsider, páncélszekrény, liftakna..

Kimondottan lírai, a hagyományos érzékenység regisztereiben szólal meg: "csak a kiáltást vagy növekedést lehetne a kezemhez visszafejteni".  Könnyedén elképzelhetőek, szinte megjelennek az olvasó szeme előtt a következő tömbben szereplő lisztes mozzanatok. Mély pszichikai mozzanatot elevenít meg, erős vizuális erővel a következő sorokban, "...kirántották a hónom alól...". És igazából folytatható lenne a sor a pontos megfigyelésekkel: "felverheti a dudva és a sztaniol", a sztaniol beemelése ebbe a mondatba újszerű, erős vizuális erővel bír, amolyan "aha" élménnyel ajándékoz meg. Ugyanígy:
"üres labda a későbbi sérelem"
"növényi pillanat"
"oldalsó világ"
És bár elmozdul a képzeletbeli világok felé, de mégis valahogy ismerős ez is: "kitölteni valakivel, lábával, szájával, ha kell, és rögtön döntse el".
Ismerős - ismeretlen pólusok között sétáltatja az olvasóját Szijj, és nem kíméli, igencsak megmozgatja.