Kenyércédulák

Ma újra nekigyürkőztem Szijj Ferenc Kenyércédulák című kötetének. Rövid szemelgetés után mindjárt a harmadik résznél kötöttem ki. Az első kettő az elég határozottan egy párkapcsolati viszony körül forog, átjárja a versek minden sorát ez az élménykör. Noha Szijjnál ez a téma is egészen friss és ismeretlen tud lenni, most ez mégsem érdekel, inkább jöjjön a harmadik és negyedik rész, mert azok szabadabbak, tematikailag elkötelezettlenebbek, tisztábban megmutatkozik Szijj verseinek sajátossága.

Szerda (55. old.)

A végállomáson abrocsmintás egyenruhájában
a forgalmista rozsdás szekrénykulcsba fúj bele,
de egyetlen madár se mozdul. Mi is láthatatlanul
cipeljük be csomagjainkat a váróterembe,
ahol a vaskályhában a tenger morajlik.
A falon egy megnyúzott macska szemléltető
ábrája. Mit követtek el bennünk telefonon?

Egy gépi hang összehasonlította a legkisebb félelmeket:
kifordított télikabát és selyembélésű ridikül,
vagy mintha mi dobtunk volna kavicsokat a szomszéd
kútjába, és ő azt hallotta volna kondulásnak,
cseréptörésnek, durrdefektnek, alkonyatnak,
amikor pedig mi éppen meg voltunk halva
egymás nevében, kezünkben árcédula.

A kabátodra hátul nedves falevelek tapdtak.
Egyet leveszek, az ablakon beáradó fény felé tartom,
és látom az arcod öregen, mint aki nem érti, mire volt jó
az örökös változás. A levelet megrágom, és halkam
a sarokba köpdösöm, de az ízét még tartogatom
a számban. Hallom a jegyváltó abalkon át,
hogy a forgalmista értünk imádkozik.


A tegnap este írtam be ezt a verset, és voltak ötleteim, hogy miket fogok megírni még a vers kapcsán, de aztán a dolog úgy alakult, hogy nem bírtam abbahagyni az olvasást. És már nem lehet visszahozni azokat, amiket a tegnap gondoltam, vagy mintha már nem lennének érvényesek. Ezt éltem meg többször is a Szijj versek kapcsán, hogy minden olvasásnál mást és mást mutatnak, hogy teljesen a jelenben tartják az olvasát, és nem engedik onnan elszakadni, nem lehet tanulságokat leszűrni, nem lehet értelmezési konzerveket készíteni. A jelentések az olvasás jelenidejében jönnek létre, és aztán el is hagyják az olvasót.